Magyar Falu Program

________

 

 

Visszatér a természetbe az egykori hulladéklerakó

DSC_9579aÚjabb sikeres pályázatot bonyolított le Hernád Önkormányzata – jelentette be sajtótájékoztatón Zsírosné Pallaga Mária polgármester. Elmondta: Hernád eddig is jelentősen fejlődött a pályázatok révén, hiszen az általános iskola energiahatékonysági beruházása, illetve az intézmény szakmai munkájának a korszerűsítése, valamint több más beruházás – tájház, hivatali épületek, művelődési ház korszerűsítése – is ilyen támogatási forrásokból valósultak meg.

– A helyi szeméttelep rekultivációja azonban egy kicsit más típusú, nem egy látványosnak tűnő beruházás, ennek ellenére nem szabad azt gondolni, hogy az erre fordított költség kidobott pénz – tette hozzá a polgármester. Elmondta: az elmúlt évtizedek során nagy mennyiségű háztartási hulladékot helyeztek el a település hulladéklerakó telepén, amelyet, bár már évekkel ez előtt bezárt az önkormányzat, a probléma ettől még nem oldódott meg magától, hiszen tudjuk, hogy a szemetet illegálisan továbbra is lerakták, sőt, a fémkereső guberálók nem egy alkalommal tüzet is okozta a telepen. Akkor ennek a megakadályozására földdel fedtük be az egykori a területet, de ez sem állította meg szemétlerakást. Hangsúlyozta: a végleges megoldás érdekében az önkormányzat elkészítette a hulladéklerakó rekultivációs tervét, amelyet a szakhatóságok jóvá hagytak, majd a tervekkel pályázatot nyújtott be az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretén belül. A pályázat sikeres lett, az önkormányzat a csaknem hetvenmillió forint összköltségű beruházásra hatvanhárom millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el.

A sikeres pályázat bejelentésével egy időben írták alá a beruházás kivitelezési szerződését a közbeszerzési eljárás keretében kiválasztott Hidrográd Kft.-vel. Seres József ügyvezető az újságírók érdeklődésére elmondta: a lehető leghamarabb szeretnék elkezdeni a beruházást, amely szigorú technológia folyamat határoz meg és várhatóan a tervezettnél hamarabb, már júniusra befejezik a telep teljes rekultivációját. A rendezett és befüvesített területen három monitoring kutat alakítanak ki, amelyeken keresztül az elkövetkezendő években a talajvíz szennyezettségét fogják vizsgálni.

eu_logo_kotelezo_felirattal_csak_ka

 

Közérdekű elérhetőségek (Egységes orvosi ügyelet, MVM, Tigáz, Daköv…)

Népszámlálás 2022

Hasznos információk

Magyarország.hu

Elektronikus ügyintézés

Okmányirodai dokumentumok

Ügyleírások, letölthető nyomtatványok
Adatletiltás
Adatszolgáltatás
Egyéni vállalkozás
Gépjármű ügyintézés
Okmánykiállítás
Okmány elvesztése, találása
Ügyfélkapu regisztráció
Panaszrendezés

A kistérség települései

Galéria

2013. március 23.