Magyar Falu Program

________

 

 

Régen élt személyek

Bogár (Szabó) Imre
Mondhatnánk, hogy szakterületi besorolása: betyár. Erre a személyre Hernád nem lehet büszke, az Értéktár Bizottság azonban fontosnak tartotta, hogy felvegye a megőrzendő értékek közé, mintegy kuriózumként, hiszen a hagyomány úgy tartja, hogy Bogár Imrének a településen búvóhelye volt, amit Bogár-tanyának neveztek. A helye tudott, a hozzá legközelebb eső, faluszéli utcát ma is Bogár dűlőnek nevezik.
Czagányi így ír róla: „A majorságok szaporodása ellenére tehát akad még zsombékos, náddal benőtt, erdős, bozótos terület elég, rejtekhelyet adva a betyárrá lett bujdosó szegénylegények számára. Közéjük tartozik a híres alföldi betyár, Bogár (Szabó) Imre is, aki 20 éves korában, 1862-ben került bitófára. Vay Sarolta szerint éppen itt, a hernádi buckák között kerítette kézre Balla Kálmán dabasi csendbiztos.”

Bogár (Szabó) Imre emlékezetét a Települési Értéktár Bizottság 1/2017.(XII.4.) számú bizottsági határozatával a Hernádi Települési Értéktárba besorolta.

 

Közérdekű elérhetőségek (Egységes orvosi ügyelet, MVM, Tigáz, Daköv…)

Népszámlálás 2022

Hasznos információk

Magyarország.hu

Elektronikus ügyintézés

Okmányirodai dokumentumok

Ügyleírások, letölthető nyomtatványok
Adatletiltás
Adatszolgáltatás
Egyéni vállalkozás
Gépjármű ügyintézés
Okmánykiállítás
Okmány elvesztése, találása
Ügyfélkapu regisztráció
Panaszrendezés

A kistérség települései

Galéria

2013. március 23.