1981-ben jelent meg, szerzői Keresztényi Nándor és Cserháti Pál. Kiadója a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Információs Központja. A hernádi Március 15. MgTsz történetén keresztül tekinthetünk bele abba a munkába, amely végül az ország egyik legsikeresebb termelőszövetkezetét és Hernád látványos fejlődését eredményezte.
A Települési Értéktár Bizottság 1/2017.(XII.4.) számú bizottsági határozatával a Hernádi Települési Értéktárba besorolta.
Elfelejtett hernádi hétköznapok
Az Elfelejtett hernádi hétköznapok Czagányi László inárcsi helytörténész kutatómunkájának eredményeként íródott. 1988-ban jelent meg, Hernád legkorábbi fellelhető írásos említésének 600. évfordulójára. A Települési Értéktár Bizottság 1/2017.(XII.4.) számú bizottsági határozatával a Hernádi Települési Értéktárba besorolta.
Hernádi olvasókönyv
A monográfiát 2000-ben, a Magyar Millennium évében jelentette meg a hernádi önkormányzat. Tartalmazza az Elfelejtett hernádi hétköznapok című kötetet, amely az eredeti műnek javított kiadása, a Hernádi hétköznapok című helytörténeti kiadvány néhány izgalmas részletét, amelyeket Varga László válogatott össze, a hernádi sporttelep létrehozásának körülményeit leíró történetet Valentin Károly tollából és Faraga György novelláit, amelyeket Hernádról írt. A kötet utolsó része a község 1988-tól 2000-ig tartó története, amelyet Zsírosné Pallaga Mária írt meg.
A kötetet a Települési Értéktár Bizottság 1/2017.(XII.4.) számú bizottsági határozatával a Hernádi Települési Értéktárba besorolta.