Magyar Falu Program

________

 

 

Újabb sikeres TAO pályázat

A program legfőképpen a kosárlabda népszerűsítését, a rendszeres mozgást, a csapatjáték megszerettetését szolgálja. A kosárlabda alapjainak a megismertetése, elsajátítása, az életkori sajátosságoknak megfelelő jártasságok, képességek kialakítása a cél. A Pest Megyei Bajnokságban a mini, gyerek, junior és felnőtt csapatainkat indítjuk, az Országos Kenguru Bajnokságban a mini csapatot, a gyerek csapatot pedig az Országos Gyerek Kupa bajnokságokba nevezzük be. Folytatjuk a „dobd a kosárba” programot az 1-2. és a 3-4. osztályos gyerekekkel. Ismét indul előkészítő és óvodás csoport. Hernád Nagyközség Önkormányzata rendelkezik sportkoncepcióval, melyben a kosárlabda kiemelkedő helyen szerepel.

A program megvalósítása mindenkinek fontos községünkben, hiszen a gyerekek mellett egyre több felnőtt ismerkedik meg a játékkal. A családi játékdélutánok mellett a 2012-ben indult „kosárlabda dzsembori” megrendezésével, ami a nagy siker miatt már hagyománnyá vált, nagyon sok embert tudunk bevonni a játékba. A kosárlabda egyre nagyobb népszerűségének az egyik bizonyítéka a mérkőzések emelkedő nézőszáma! A gyerekek rendszeres sportolása nem csak a szabadidő hasznos eltöltését szolgálja, hanem egészségük megőrzésében is fontos szerepet játszik. Fejlődik közösségi szellemük, megtanulnak felelősséget vállalni magukért, társaikért, tolerálni tudják mások hibáit. A sportfejlesztési program megvalósulása töretlen, zökkenőmentes. A tevékenység az önkormányzat és a lakosság támogatását bírja. A tornaterem és a szabadtéri pálya használatát az önkormányzat továbbra is biztosítja.

TAO 2016/2017.

Támogatás jogcíme Elszámolandó összeg
Tárgyi eszköz beruházás, felújítás (előfinanszírozott ingatlan)  3.859.537 Ft
Utánpótlás-nevelés feladatainak ellátása  4.496.218 Ft
Versenyeztetés  529.620 Ft
Összesen 8.885.375 Ft

A 30%-os önrészt Hernád Nagyközség Önkormányzata biztosítja.

A továbbiak itt olvashatók >>

Közérdekű elérhetőségek (Egységes orvosi ügyelet, MVM, Tigáz, Daköv…)

Népszámlálás 2022

Hasznos információk

Magyarország.hu

Elektronikus ügyintézés

Okmányirodai dokumentumok

Ügyleírások, letölthető nyomtatványok
Adatletiltás
Adatszolgáltatás
Egyéni vállalkozás
Gépjármű ügyintézés
Okmánykiállítás
Okmány elvesztése, találása
Ügyfélkapu regisztráció
Panaszrendezés

A kistérség települései

Galéria

2013. március 23.