Magyar Falu Program

________

 

Megérkeztek a Településfásítási Programban megnyert fák!

A Településfásítási Programot az Országfásítási Program részeként 2020-ban hirdette meg az Agrárminisztérium, amelynek célja a vidéki települések zöldítése és környezeti állapotának javítása mellett, hogy népszerűsítse a Vidékfejlesztési Program erdősítési támogatásait. Ugyanis a kormányzat célja, hogy 2030-ra 24 százalékról 27 százalékra nőjön az ország fával borított területe. A rendszerváltozás óta meghirdetett legnagyobb belterületi fásítási programban a 10 ezer fő alatti lélekszámú települések vesznek részt és településenként 10-30 fát nyerhettek el.

A Településfásítási Programban Hernád 30 db fát nyert el tavaly augusztusban, amelyeket 2022 tavaszán ültethetett el. A fák az elmúlt héten megérkeztek. A 10-10 darab csertölgyet, nyírfát és magas kőrist kollégáink a jól előkészített terepen, a Búcsú téren elültették.

Kérjük, hogy fokozottan vigyázzanak a fákra, mert azok hozzájárulnak a levegő tisztításához és az élhető környezet megteremtéséhez.

Hernád Nagyközség Önkormányzata

Közérdekű elérhetőségek (Egységes orvosi ügyelet, MVM, Tigáz, Daköv…)

Népszámlálás 2022

Hasznos információk

Magyarország.hu

Elektronikus ügyintézés

Panaszrendezés

A kistérség települései

Galéria

Dabas Sportcsarnok 2013. március 23.