Magyar Falu Program

________

 

 

Köszöntő táblák az utak mentén

Riport az alkotóvalAugusztus eleje óta üdvözlő táblák köszöntik a faluba érkezőket az örkényi, a hartyáni és az 50-es út felőli bejáratnál. Igényes, kézi munka valamennyi. Bár a Hernád Info-Tv már bemutatta az átadásról szóló műsort, mégis sokan találgatják, hogyan kerültek ezek a táblák az utak mellé.

A táblákat egy helybeli, a fát szerető ember készítette, akiről sokan azt hiszik, hogy asztalos, pedig nem. Ludányi Jenő faipari mérnök, s mint ilyen, ismeri és szereti a fákat. Annyira, hogy különböző gyönyörű tárgyakat is képes alkotni belőlük. Csak néhány éve lakik Hernádon, mégis úgy érezte, adnia kell valamit ennek a falunak.

tabla3

Elhatározását tett követte: beszélt a polgármester asszonnyal, akivel megállapodott abban, hogy az önkormányzat biztosítja a faanyagot, ő vállalja, hogy elkészíti a táblákat. Ígéretet tett arra is, hogy a falunapra állnak majd ezek az üdvözlő táblák, hogy a rendezvényre érkező idegeneket köszönthessék. Gyorsan munkához látott, hogy ezt az ígéretet teljesíteni tudja.

Márton atya megáldotta a táblát

Munka közben megállapította, hogy amit elvállalt, sokkal nagyobb erőfeszítést és több időt igényel, mint ahogy gondolta, ennek ellenére augusztus 2-án táblaavatóra gyűltek össze a hernádiak a hartyáni bejáratnál. Polgármester asszony beszélt az alkotóról és az összefogás fontosságáról, majd Gubicza Balázs, a helyi katolikus plébánia vezetője mondta el ünnepi beszédét. Az ünnepség végén Vukovich Márton atya megáldotta a táblát.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Közérdekű elérhetőségek (Egységes orvosi ügyelet, MVM, Tigáz, Daköv…)

Népszámlálás 2022

Hasznos információk

Magyarország.hu

Elektronikus ügyintézés

Okmányirodai dokumentumok

Ügyleírások, letölthető nyomtatványok
Adatletiltás
Adatszolgáltatás
Egyéni vállalkozás
Gépjármű ügyintézés
Okmánykiállítás
Okmány elvesztése, találása
Ügyfélkapu regisztráció
Panaszrendezés

A kistérség települései

Galéria

Dabas Sportcsarnok 2013. március 23.