Magyar Falu Program

________

 

 

Jótékonysági est Hernádkércsért

Az utóbbi időben mindenki megdöbbenéssel figyeli az időjárást. Félve kémleljük az eget: nagyon melegünk lesz, esni fog vagy éppen a jég veri el a termést? jótékonysági ets HernádkércsértMindegyikből bőven kijut az utóbbi években. A négy évszak megszűnni látszik, a tavasz és az ősz eltűnik, helyettük korai nyár és kemény tél a jussunk. Az idén különösen szeszélyes volt a tavasz vége, s a legrosszabbul a kisebb folyók menti települések jártak, ahol a lakóknak szembe kellett nézniük az árvíz rémével. Nem akartunk hinni a szemünknek, amikor a televízióban az utcán (sőt a lakásaikban) gumicsizmában járó embereket láttunk, akiknek a szemük előtt ment tönkre az, amiért egész életükön keresztül dolgoztak, s tehetetlenül kellett nézniük, hogy életük egy része megsemmisül.

(A cikkhez tartozó képek a galériában tekinthetők meg.)

   Az árvízzel sújtott településekre mostanában nagyon sok adomány érkezik: élelmiszer, ruha, használati tárgyak és pénz. A hernádi emberek sem maradtak érzéketlenek mások szenvedései iránt. A Samba Táncsport Egyesület vezetője kezdeményezte Hernádon a gyűjtést, s azt, hogy a pénzzel segítsük meg valamelyik települést. Nem egyszerűen adománygyűjtésre, hanem egy jótékonysági rendezvényre gondolt, s emiatt rögtön mindenki számára szimpatikus lett az elképzelés.

   A meghatározás sem volt egyszerű dolog: melyik legyen a sok közül? – tettük fel a kérdést. Szinte azonnal megszületett a válasz is: valamelyik Hernád mentit, hiszen a név kötelez. A Borsod–Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés Hivatala sietett segítségünkre, ahol elmondták, hogy van egy falu, amelyik nagyon nagy kárt szenvedett, kevesen lakják. Ha feltétlenül választani kell, legyen HERNÁDKÉRCS. Hernádkércs lett tehát a kiválasztott település, őket ajándékozzuk meg a jótékonysági est bevételével.

   A belépő- és támogatójegyekből félmillió forint gyűlt össze. A Samba TSE kezdeményezéséhez kapcsolódtak a helyi civil szervezetek, az önkormányzat és a helyi egyházközség is, akik játékokat gyűjtenek, hogy azokat is el tudjuk juttatni azoknak a gyerekeknek, akiknek kedves játékait vitte el vagy tette tönkre a megáradt HERNÁD. Ez a HERNÁD most ebből egy picit visszaad nekik.

   A július nem igazán kedvez a különböző műsoroknak, hiszen az épületekben meleg van, rengetegen már nyaralnak, aki meg nem nyaral, az estefelé a kertjét ápolgatja, vagy annak örül, hogy már nincs olyan meleg, mint napközben. Ennek ellenére kb. háromszázan jöttek el július 3-án az Általános Iskola tornatermébe, hogy az árvízkárosultak javára rendezett jótékonysági estet megnézzék és meghallgassák. Legnagyobb örömünkre el tudott jönni a támogatásra kiszemelt település polgármestere és teljes képviselő-testülete is, valamint megtisztelte rendezvényünket Zsadányi Lászlóné polgármester asszony, valamint dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselő, aki feleségét is magával hozta.

   A műsorban nagyon sokan léptek fel, mert senki sem szeretett volna kimaradni. Különböző stílusú produkciókat kaptak helyet egymás mellett. Zene, próza, tánc váltotta egymást a nagyon jó hangulatú eseményen. A műsor megkezdése előtt Kiss Zoltán, Hernádkércs polgármestere beszélt az árvíz okozta károkról és meghatottan köszönte meg a településnek tett felajánlást. A kétórás műsor igazán felejthetetlen volt, s a végére látszott, hogy nem hiába dolgoztunk.

   A rendezvény után a hernádkércsiek elmondták, hogy fantasztikus volt látni, milyen sok tehetséges fiatal és felnőtt él errefelé, hogy él az egész falu, az egész környék, s hogy képesek összefogni egy idegen falu javára is. Legjobban a családias légkör, a minden merevségtől mentes rendezés ragadta meg őket.

   Mielőtt búcsút vettünk egymástól, megállapodtunk, hogy személyesen visszük el hozzájuk az adományokat. Örömmel fogadnak majd minket, de a polgármester úr kérte, engedjük meg nekik, hogy először „kitakarítsák” a falut, hiszen az egyébként szép kis községet most mindenhol sár borítja. Természetesen megvárjuk a nagytakarítás végét, s azután a hernad.hu olvasóit is tudósítjuk Hernádkércsről.

   A műsor szervezői köszönetet mondanak mindenkinek, aki a rendezvényen szerepelt, annak előkészítésében, lebonyolításában, utómunkáiban munkát vállalt, mindenkinek, aki támogató- vagy belépőjegyet vásárolt s aki eljött megnézni a jótékonysági estet.

Zsírosné Pallaga Mária
Az Örökség Egyesület elnöke


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Közérdekű elérhetőségek (Egységes orvosi ügyelet, MVM, Tigáz, Daköv…)

Népszámlálás 2022

Hasznos információk

Magyarország.hu

Elektronikus ügyintézés

Okmányirodai dokumentumok

Ügyleírások, letölthető nyomtatványok
Adatletiltás
Adatszolgáltatás
Egyéni vállalkozás
Gépjármű ügyintézés
Okmánykiállítás
Okmány elvesztése, találása
Ügyfélkapu regisztráció
Panaszrendezés

A kistérség települései

Galéria

Dabas Sportcsarnok 2013. március 23.