Magyar Falu Program

________

 

 

Jótékony december

Az önkormányzat életében a december talán a legmozgalmasabb hónap. Miközben mindenki a karácsonyra készül, kollégáink azon dolgoznak, hogy felderítsék, kiknek van szükségük segítségre, s ezt a segítséget házhoz is juttassák az ünnepig. Ebben a munkában a legelső a 70 éven felüliek karácsonyi ajándékcsomagja. Az ajándékozásról még februárban dönt a képviselő-testület. Advent idején megvásároljuk az élelmiszereket, amik a csomagokba kerülnek, majd a művelődési ház munkatársai elrendezik őket, a hivatal dolgozói pedig célhoz juttatják azokat. Az idén 430 csomag készült, amelyekhez 1-1 csirke is tartozott, amelyek egy részét felajánlásként kaptuk.

Polgármester asszony személyesen látogatja meg ilyenkor a 90. évet is betöltött hernádiakat. Tizennyolc 90 év feletti kapott csemegecsomagot az idén.

Az Adni jó! jótékonysági akciót már hatodik alkalommal szerveztük meg. Rengeteg felajánlás érkezett: játékok, ruhadarabok, könyvek, használati tárgyak és pénz. A pénzből a Hernádi Alapszolgáltatási Központ dolgozói tartós élelmiszereket és gyümölcsöt vásároltak, a csomagokba kerülő szaloncukrot az önkormányzat adományozta, a felajánlott tárgyakat pedig szintén a Központ munkatársai válogatták, tisztították és rendszerezték. Összesen 120 hatalmas csomag készült, amelyeknek fele ajándékot, fele pedig élelmiszert tartalmazott. 60 család kapta meg ezeket a csomagokat.

A szociális tűzifából 49 család részesült karácsonyig. Összesen 110 erdei m3-t szállítottak házhoz a Hivatal munkatársai.

Polgármesteri keretből további öt család kapott karácsonyi csomagot, illetve tűzifát.

Közérdekű elérhetőségek (Egységes orvosi ügyelet, MVM, Tigáz, Daköv…)

Népszámlálás 2022

Hasznos információk

Magyarország.hu

Elektronikus ügyintézés

Okmányirodai dokumentumok

Ügyleírások, letölthető nyomtatványok
Adatletiltás
Adatszolgáltatás
Egyéni vállalkozás
Gépjármű ügyintézés
Okmánykiállítás
Okmány elvesztése, találása
Ügyfélkapu regisztráció
Panaszrendezés

A kistérség települései

Galéria

2013. március 23. Szluka István 1962.