Magyar Falu Program

________

 

Határtalanul: hernádi diákok Szlovákiában

A határtalanul pályázatnak köszönhetően 40 hetedik osztályos diák és 4 pedagógus ismerkedhetett a Felvidékkel és építhette a kapcsolatot a komáromszentpéteri testvériskolával. A programról Szabadosné Malata Ibolya igazgató tudósítja az olvasókat:

Március 15-én nagy várakozással indultunk kora reggel. Már az első látnivaló, a komáromi erőd lebilincselte diákjainkat. Rövid utazás után Komáromban koszorúztunk a Jókai szobornál. Húsz perc múlva pedig a testvértelepülés temetőjében koszorúztuk meg a Zichy család síremlékét.

A testvériskola diákjaival, tanáraival nagyon tartalmas két napot töltöttünk el. Közösen ünnepeltünk, emlékeztünk az 1848-as forradalomra és szabadságharcra. A hernádi diákok emlékműsort és szalaggyakorlatot adtak elő. Az első nap záróprogramja Gyallán  a csillagvizsgálóban volt.

A második napon a testvériskolában Kossányi Napok keretében vers- és prózamondó, műveltségi, képzőművészeti járási versenyen vettek részt diákjaink. A nagyon színvonalas versenyeken eredményesen szerepeltek diákjaink. Mesemondó verseny helyezettjei: Árva Tamás 1. helyezés, Fehér Emese 2. helyezés, Csonka Klaudia különdíjas. Versmondó verseny: Murár Szabina 3. helyezés. Műveltségi vetélkedőn az egyik csapatunk első a másik csapat negyedik helyezést ért el. A képzőművészeti versenyen Ország Ádám 3. helyezett, Czinege Dóri pedig 5. helyezett lett.

Délután akadályverseny keretében ismerkedhettünk meg Komáromszentpéter nevezetességeivel, történelmével, földrajzával. Majd a két iskola tanulói közös sportversenyeken vettek részt: foci, kosárlabda, florball.

A napot búcsúesttel zártuk, ahol volt tánc és közösségépítő játék.

A harmadik napon hosszú útra indult a csapat. Megkoszorúztuk és árvácskát ültettünk a nagysallói csata 48’-as emlékhelyén és virágot helyeztünk el a református temetőben a 700 elesett 48’-as honvéd tömegsírjánál. Sajnos Selmecbányán a Bányász Múzeum technikai okok miatt zárva volt, helyette megnéztük a Szent Antal kastélyt. Késő este érkeztünk Rozsnyóra, ahol esti városnézéssel zártuk a napot. A negyedik napon is több csodálatos dolgot láttunk. Megcsodálhattuk a Betléri kastélyt, majd a mauzóleumban elhelyeztük a koszorút az Andrássy család reformkori síremlékénél. Mielőtt Magyarországra értünk a szemet gyönyörködtető Domica barlang természeti képződményeit néztük meg.

Csodálatos négy napot töltöttünk Szlovákiában. Diákjaink, pedagógusaink rengeteg élménnyel, ismerettel gazdagodtak.   (A programról készült képeket a képtárban tekinthetik meg.)

Közérdekű elérhetőségek (Egységes orvosi ügyelet, MVM, Tigáz, Daköv…)

Népszámlálás 2022

Hasznos információk

Magyarország.hu

Elektronikus ügyintézés

Panaszrendezés

A kistérség települései

Galéria

2013. március 23.