Magyar Falu Program

________

 

 

Hamarabb virágzik a parlagfű!

Az esős időjárás következtében kissé megugrott a parlagfű növekedése. Emiatt a parlagfű gyűjtést és a parlagfű szedést korábban rendezi meg a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület mint ahogy tervezte. A parlagfű gyűjtés június 21-én kezdődik a megszokott rend szerint. Tehát a gyomot 100-as kötegekbe kell kötni, s azokat az átvevő helyekre szállítani. Kötegenként 1 sorsjegy jár a gyűjtőnek. A sorsolást a 18. hernádi falunapon rendezik meg.

Az akció befejezéseként június 25-én 17-19 óráig parlagfű szedést rendeznek, amikor a falu apraja-nagyját várják, akik majd a szervezők által kijelölt helyeken ritkíthatják a parlagfüvet.

Az akcióval kapcsolatban fontos elmondani, hogy a gyűjtőket és a szedőket regisztrálják, s a regisztrált létszámmal beneveznek a Pest Megye Önkormányzata által meghirdetett „Tégy a parlagfű ellen!” versenyre. A verseny fődíja egy értékes játszótér, amit az a település nyerhet meg, ahol a legeredményesebben, legtöbben irtották a parlagfüvet. Nekünk igen jó lenne még egy játszótér itt, Hernádon. Dolgozzunk hát azért, hogy megszerezzük!
Kéri az egyesület azt is, hogy aki nem műveli a földjét vagy a kertjét, az a tárcsázás helyett inkább a kaszáltatást válassza, mert az által nem nő olyan mértékben a gaz, mint a tárcsázás után.
A bírságok elkerülése érdekében figyeljen mindenki nagyon oda a területére. Nem az hernádi önkormányzat büntet, hanem a Földhivatal., amely műholdas rendszerrel követi nyomon a parlagfű fertőzöttséget.
Az Egyesület köszöni az együttműködést.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Közérdekű elérhetőségek (Egységes orvosi ügyelet, MVM, Tigáz, Daköv…)

Népszámlálás 2022

Hasznos információk

Magyarország.hu

Elektronikus ügyintézés

Okmányirodai dokumentumok

Ügyleírások, letölthető nyomtatványok
Adatletiltás
Adatszolgáltatás
Egyéni vállalkozás
Gépjármű ügyintézés
Okmánykiállítás
Okmány elvesztése, találása
Ügyfélkapu regisztráció
Panaszrendezés

A kistérség települései

Galéria

2013. március 23.