Magyar Falu Program

________

 

 

Felhívás óvodai jelentkezésre

Értesítem a lakosságot, hogy a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény rendelkezése szerint,  a gyermeknek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson kell részt vennie.

A jogszabály alapján beíratásra köteles az a gyermek, aki 2019. augusztus 31-ig harmadik életévét betölti.

A jegyző a szülő kérelmére, az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, az ötödik életév betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja.

Az óvodai beiratkozás 2019. május 2- 3. 7-17 óráig a Hernádi Pitypang Óvodába (Hernád Fő utca 144.) Lajosbányai Istvánné intézményvezetőnél történik.

Az óvodai felvételi körzet: Hernád Nagyközség közigazgatási területe.

A beíratásnál be kell mutatni:

  • A gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímét igazoló hatósági igazolványt, és a TAJ kártyát.
  • Szülő személyazonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát.
  • A gyermek esetleges speciális igényét vagy tartós betegségét igazoló szakértői javaslatot, vagy orvosi igazolást.
  • Az a szülő, aki rendelkezik érvényes rendszeres gyermekvédelmi kedvezményről szóló határozattal vagy hátrányos helyzetet igazoló határozattal, azt is hozza magával.

A gyermek felvételéről a beiratkozást követő 15 napon belül hoz döntést az intézmény vezetője. A felvételi kérelem elutasítása esetén az értesítés kézhezvételét követő 15 napon belül a szülők a Hernádi Polgármesteri Hivatal Jegyzőjének címzett, de az óvodának átadott érdeksérelemre hivatkozó kérelmet nyújthatnak be.

Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be, szabálysértést követ a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartásokról szóló 2012. évi II. törvény 247.§-a alapján.

Hernád, 2019. március 29.

Árva Szilvia jegyző sk.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Közérdekű elérhetőségek (Egységes orvosi ügyelet, MVM, Tigáz, Daköv…)

Népszámlálás 2022

Hasznos információk

Magyarország.hu

Elektronikus ügyintézés

Okmányirodai dokumentumok

Ügyleírások, letölthető nyomtatványok
Adatletiltás
Adatszolgáltatás
Egyéni vállalkozás
Gépjármű ügyintézés
Okmánykiállítás
Okmány elvesztése, találása
Ügyfélkapu regisztráció
Panaszrendezés

A kistérség települései

Galéria

2013. március 23.