Magyar Falu Program

Programajánló

________

 

Felhívás óvodai jelentkezésre

Hernád nagyközség jegyzője értesíti a lakosságot, hogy a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 2015. szeptember 1-jétől hatályba lépő rendelkezése szerint a gyermeknek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson kell részt vennie. A jogszabály alapján beíratásra köteles az a gyermek, aki 2016. augusztus 31-ig harmadik életévét betölti.

Az óvodai beiratkozás 2016. április 25-26-27-én 7-17 óra között a Hernádi Pitypang Óvodában (Hernád Fő utca 144.) Lajosbányai Istvánné intézményvezetőnél történik. Az óvodai felvételi körzet: Hernád nagyközség közigazgatási területe.

A köznevelési törvény alapján lehetőség van a két és fél éves gyermek felvételére is abban az esetben, ha minden, a településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező három éves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.

A beíratáshoz szükséges dokumentumok:

  • a gyermek és szülő lakóhelyét, illetve tartózkodási helyét tartalmazó lakcímkártya vagy igazolvány
  • a gyermek esetleges betegségét igazoló dokumentumok
  • az étkezési térítési díj csökkentésére jogosító igazoló dokumentumok
  • gyermek TAJ kártyája

Az óvodai beiratkozás nem jelenti egyúttal az óvodába történő felvételt is.

A gyermek felvételéről a beiratkozást követő 15 napon belül hoz döntést az intézmény vezetője. A felvételi kérelem elutasítása esetén az értesítés kézhezvételét követő 15 napon belül a szülők a Hernádi Polgármesteri Hivatal Jegyzőjének címzett, de az óvodának átadott érdeksérelemre hivatkozó kérelmet nyújthatnak be.

Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be, szabálysértést követ a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartásokról szóló 2012. évi II. törvény 247.§-a alapján.

Egységes óvoda-bölcsődei csoportunkba várjuk a két éves kisgyermekeket. Beiratkozásukkal kapcsolatban az óvoda vezetője ad bővebb felvilágosítást.

Árva Szilvia jegyző

Közérdekű elérhetőségek (Egységes orvosi ügyelet, MVM, Tigáz, Daköv…)

Népszámlálás 2022

Hasznos információk

Magyarország.hu

Elektronikus ügyintézés

Panaszrendezés

A kistérség települései

Galéria

2013. március 23.