Magyar Falu Program

________

 

 

Átadták a megújult háziorvosi rendelőket!

Február 7-én különleges nap volt Hernád életében, és ezt még az időjárás is tudta, hiszen a napok óta fújó erős szél lecsendesedett, a hőmérséklet pedig tavaszias volt. Ezen a napon adta át Pogácsás Tibor a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára és Zsírosné dr. Pallaga Mária polgármester asszony a felújított háziorvosi rendelőket.

A két háziorvosi praxis február 10-től kezdve külön-külön rendelőben működik. Az 1. számú rendelőben dr. Kollár László, a 2. számúban pedig dr. Bernscherer György fogadja a betegeket (korábbi írásunkban közöltük a rendelési időket).

A háziorvosi rendelők megújítása a Belügyminisztérium „Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések 2018.” című pályázat támogatásával valósult meg. A projekt építési összköltsége: 33.627.221 Ft. Ebből 25.220.415 FT volt a minisztériumi támogatás, a többi az önkormányzat önereje. A belső felújítást a Schön-Bau Kft. végezte el. Ezen felül Hernád Nagyközség Önkormányzata 2.300.000 Ft értékben új bútorzattal látta el mindkét rendelőt és a betegvárókat is. A bútorokat Katona József asztalosmester készítette el.  A várókba ásványvíz-adagoló automaták kerültek.

Hernád Nagyközség Önkormányzatának nagyon fontos a településen élők egészsége, ezért az elmúlt 5-6 esztendőben megújította az orvosi és védőnői rendelőket. Mindenhol európai színvonalú körülmények várják a betegeket. A munkakörülmények biztosítása mellett bérleti díj mentességgel és a fenntartási költségek átvállalásával segítik a praxisok munkáját.

Az átadóról képeket a galériában találnak.

Közérdekű elérhetőségek (Egységes orvosi ügyelet, MVM, Tigáz, Daköv…)

Népszámlálás 2022

Hasznos információk

Magyarország.hu

Elektronikus ügyintézés

Okmányirodai dokumentumok

Ügyleírások, letölthető nyomtatványok
Adatletiltás
Adatszolgáltatás
Egyéni vállalkozás
Gépjármű ügyintézés
Okmánykiállítás
Okmány elvesztése, találása
Ügyfélkapu regisztráció
Panaszrendezés

A kistérség települései

Galéria

2013. március 23. Hriazik Pál, Rozbora József, Juris János, Bese János és Juris Mihály