Régen látott töm
eg gyűlt össze március 15-én a Művelődési Ház Átriumában, hogy megtekintse a Diószegi Sándor fotóiból készült kiállítást és meghallgassa Farkas-Barabás Szabolcs gitárjátékát. Nemzeti ünnepeink legméltóbb megünneplése az, amelyet mi már évek óta gyakorlunk: kulturális tevékenységre hívjuk össze az itt élőket, előadást, koncertet, kiállítást szervezünk. Programjaink középpontjában a hazaszeretet, a magyar kultúra ápolására való törekvés és a közösségépítés áll. Úgy hisszük, ezt már nagyon sokan átérzik itt, Hernádon.
Sándor fotóit nézegetve nem értjük, hogyan tudta elhagyni azt a helyet, ahol megszületett és ahol oly sokáig élt, aztán meglátjuk a hernádi „illetőségű” képeket és végre felfogjuk, hogy a művészember mindenhol meglátja a szépet, a megörökítésre érdemest. A hernádi képek már azt mutatják, hogy készítőjük beilleszkedett és szeret itt élni. Nem véletlen ez, hiszen egy nyelvet beszélünk, ugyanazok kulturális gyökereink még akkor is, ha hatszáz kilométer távolság van köztünk.
Szabolcs hét éve része a hernádi mindennapoknak. Azért írom ezt így, mert amikor ideérkezett, azonnal tanítani kezdett, így szép lassan (vagy inkább gyorsan) megismert sokakat és megismerték sokan. Számos fellépés után már tudtuk, hogy fantasztikus koncertre számíthatunk az előadásában. Bátor is, persze, hiszen kíséret nélkül, egy szál klasszikus gitárral kiülni száz ember elé, nem kis vállalkozás. Műsorán főként spanyol szerzők műveit hallhattuk, de a végére, az ünnep tiszteletére, odagombolt egy magyar fantáziát is.
A kiállítást megnyitotta és a műsort vezette: Berczi Edit, a Művelődési Ház igazgatója. Verset mondott: Diószegi Hunor.
Valamennyien megállapítottuk, hogy nagyszerű dolog, ha sok tehetséges felnőtt és gyermek él Hernádon vagy olyan emberek költöznek ide, akik tehetségükkel hozzájárulnak az itt élők napjainak szebbé tételéhez.
