Magyar Falu Program

________

 

Megkezdődött a területalapú agrártámogatások második ütemének kifizetése

Megkezdődött az elmúlt évben esedékes területalapú agrártámogatások második ütemének kifizetése, a gazdák 140 milliárd forintot vehetnek át a következő hónapokban – jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerdán sajtótájékoztatón Tökön.

Tavaly októbertől az év végéig az első ütemben 141 milliárd forinthoz jutottak hozzá az érintettek. A két ütemben kifizetett több mint 294 milliárdos összeg a gyakorlatban hektáronként csaknem 60 ezer forint támogatás. Ez 30 százalékkal több, mint két évvel korábban volt, s várhatóan tovább növekszik, ami az EU-n belül a magyar agrárdiplomácia sikerét is jelzi – tette hozzá a miniszter.

Most hozzávetőleg 175 ezer gazda részesül támogatásban, akiknek ily módon kevesebb hitelt, kölcsönt kell felvenniük a tavaszi munkálatok beindításához – hangsúlyozta Fazekas Sándor.

Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóiroda

Fotó: Pelsőczy Csaba

Közérdekű elérhetőségek (Egységes orvosi ügyelet, MVM, Tigáz, Daköv…)

Népszámlálás 2022

Hasznos információk

Magyarország.hu

Elektronikus ügyintézés

Panaszrendezés

A kistérség települései

Galéria

2013. március 23.