2021. március 15-én mit is kívánhatnék Hernád lakóinak, azaz magunknak? Leginkább egészséget, a hosszú járvány után szabadságot és zökkenőmentes újraindulást. Egymás felé irányuló figyelmet és türelmet, valamint közösségeinknek mielőbbi felépülést a tétlenség után. Ez az a nap, amelyen egyik legszebb nemzeti ünnepünket üljük. Most újrakezdhetünk, lehetünk sokkal megértőbbek másokkal.
Nagy dolgokat csak akkor lehet véghezvinni, ha összefogással tesszük azokat. Tudták ezt a márciusi ifjak 1848-ban és azon dolgoztak, hogy minél többeket meggyőzzenek erről. Az emberek fogékonyak voltak az újra: szabadságot akartak, polgári fejlődést, magyar kultúrát és a magyar ember boldogulását. Ezeknek a dolgoknak kell minden korban a szemünk előtt lebegnie. Most, 2021-ben is.
Meg kell tanítanunk gyermekeinknek, unokáinknak, hogy miért kell kokárdát tűzni március 15-én, és azt, mit jelent a nemzetiszínű szalagcsokor az emberek kabátjának hajtókáján. 173 éve tört ki Pesten a forradalom, mégis a mai napig megemlékezünk róla. Hogyan is tettük ezt az elmúlt több mint másfél évszázadban?
A szabadságharc leverése után csak a szívükben ünnepelhettek az emberek, csak titokban emlegethették az eseményeket és a hősöket, akik közül sokan idegenbe kényszerültek vagy az országon belül bujdostak a megtorlás elől. A kiegyezés után (1867) amolyan megtűrt ünnep lett, amit elnézett az osztrák. Azután az 50. évfordulóra (1898) merült fel, hogy csak hivatalos ünnepet kellene belőle csinálni! Ez volt a boldog békeévek legnyugodtabb időszaka.
Az 1898. évi V. törvénycikk szólt az 1848. évi áprilisi törvények emlékének megünnepléséről (tehát még ekkor sem a forradalomról, hanem az utána hozott áprilisi rendelkezésekről emlékeztek meg).
1927-ben született meg a döntés, hogy március 15-én ne az 1848-as áprilisi törvényeket, hanem magát a forradalmat ünnepeljék meg, ekkor már valódi nemzeti ünnepnek tekintették. Ez az időszak 1951-ig tartott. 1951 után egy furcsa időszak következett. Arra, gondolom, senkit nem vitt rá a lélek (és nem voltak olyan bátrak), hogy egyszerűen eltöröljék ezt az ünnepet, de továbbra is munkanap volt és idővel számos módszer alakult ki arra, hogy hogyan lehet „kirakattá” változtatni, s hogyan lehet a nyilvános megmozdulásoktól távol tartani az embereket. A hetvenes és nyolcvanas években rendszeresek voltak az ünneplők közötti összecsapások. A hatalom félt március 15. szellemétől.
Ez már a második március 15-e, amit csak a szívünkben ünnepelhetünk. Tegyük ezt, s bizakodjunk, hogy jövőre minden olyan lesz, mint ezelőtt!
Ma már szabadon ünnepelhetünk és szabadon élhetjük meg magyarságunkat. A felelősségünk azonban az, hogy továbbadjuk gyermekeinknek a forradalom eszméit és a hősök emlékezetét, hogy újabb 173 év múlva is élő ünnep legyen március 15. és békében nyugodjon Kiss Ernő tábornok is, akinek ezek voltak az utolsó szavai 1849. október 6-án:
„Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.”
Zsírosné dr. Pallaga Mária
polgármester
(A főtéri díszítést köszönjük a Hernádi Pitypang Óvoda ovisainak és nevelőinek!)
