A falunap bővelkedett eseményekben és ezek között volt egy ünnepi is. Vendégünk volt dr. Szűcs Lajos, Pest Megye Közgyűlésének elnöke. Elnök úr egy különleges alkalomból érkezett, ugyanis Pest megye 2009-ben ünnepli fennállásának 1000. évfordulóját.
A megyei közgyűlés ezért ez az évet, a Millennium évének nyilvánította. Szent István király 1009-ben a veszprémi Sóly okiratában említette először a négy vármegye: Fejér, Veszprém, Zala és Visegrád nevét. Visegrád vármegye és Pest megye között történelmi jogfolytonosság van, ezért Pest is Magyarország legrégibb megyéi közé tartozik. Elnök úr most azért jött hozzánk a falunapra, hogy a hernádiakat is bekapcsolja a millenniumi ünnepségbe. A falunap színpadán került sor az ünnepélyes aktusra, amelynek során dr. Szűcs Lajos mondott rövid beszédet, majd átadta a zászlót Zsadányi Lászlóné polgármester asszonynak. Polgármester asszony meglengette a zászlót, majd megköszönte azt.
A millenniumi zászló a Községháza tanácskozó termébe kerül majd a nemzeti, a hernádi, és a Magyar Millennium zászlai mellé.
Fotók: www.pestmegye.hu