Újabb sikeres TAO pályázat

október 26, 2017 in Legújabb híreink

A program legfőképpen a kosárlabda népszerűsítését, a rendszeres mozgást, a csapatjáték megszerettetését szolgálja. A kosárlabda alapjainak a megismertetése, elsajátítása, az életkori sajátosságoknak megfelelő jártasságok, képességek kialakítása a cél. A Pest Megyei Bajnokságban a mini, gyerek, junior és felnőtt csapatainkat indítjuk, az Országos Kenguru Bajnokságban a mini csapatot, a gyerek csapatot pedig az Országos Gyerek Kupa bajnokságokba nevezzük be. Folytatjuk a “dobd a kosárba” programot az 1-2. és a 3-4. osztályos gyerekekkel. Ismét indul előkészítő és óvodás csoport. Hernád Nagyközség Önkormányzata rendelkezik sportkoncepcióval, melyben a kosárlabda kiemelkedő helyen szerepel.

A program megvalósítása mindenkinek fontos községünkben, hiszen a gyerekek mellett egyre több felnőtt ismerkedik meg a játékkal. A családi játékdélutánok mellett a 2012-ben indult “kosárlabda dzsembori” megrendezésével, ami a nagy siker miatt már hagyománnyá vált, nagyon sok embert tudunk bevonni a játékba. A kosárlabda egyre nagyobb népszerűségének az egyik bizonyítéka a mérkőzések emelkedő nézőszáma! A gyerekek rendszeres sportolása nem csak a szabadidő hasznos eltöltését szolgálja, hanem egészségük megőrzésében is fontos szerepet játszik. Fejlődik közösségi szellemük, megtanulnak felelősséget vállalni magukért, társaikért, tolerálni tudják mások hibáit. A sportfejlesztési program megvalósulása töretlen, zökkenőmentes. A tevékenység az önkormányzat és a lakosság támogatását bírja. A tornaterem és a szabadtéri pálya használatát az önkormányzat továbbra is biztosítja.

A továbbiak:

Kérelem (pdf)
Határozat – Sportfejlesztési program jóváhagyására irányuló kérelem jóváhagyása (pdf)

Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat

szeptember 28, 2017 in Pályázatok

Önkormányzatunk ez évben is csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2018. évi fordulójához.

A pályázatra azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik felsőoktatási intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében) teljes idejű ( nappali tagozatos ) alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőfokú, illetve felsőoktatási szakképzésben folytatják tanulmányaikat.

Lehetőség van a középiskola utolsó évfolyamos tanulói és érettségizettek számára is pályázatot benyújtani.

Az ösztöndíj időtartama 10 hónap, azaz két egymást követő tanulmányi félév 2017/2018. tanév második (tavasz), illetve a 2018/2019. tanév első féléve (őszi).

Tovább… Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat

Pályázat civil szervezetek számára

március 29, 2017 in Legújabb híreink

Kiíró: Hernád Nagyközség Önkormányzata

A pályázat célja: a civil szervezetek 2017. évi támogatása

Pályázhatnak: Hernád nagyközség  közigazgatási területén rendszeresen működő, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011.évi CLXXV. törvény hatálya alá tartozó civil szervezetek.

Támogatott célok:

  1. egészségmegőrzés, prevenciós tevékenység
  2. szociális tevékenység (családsegítés, időkorúak gondozása, hátrányos helyzetűek segítése, esélyegyenlőségi programok megvalósítása)
  3. kulturális tevékenység, hagyomány ápolás
  4. nevelés, oktatás, képességfejlesztés
  5. ismeretterjesztés, táboroztatás
  6. természetvédelem, környezetvédelem, műemlékvédelem
  7. gyermek és ifjúság védelem
  8. sport, tömegsport, utánpótlás nevelés, szabadidős sport

PÁLYÁZATI ADATLAP (.docx)

Tovább… Pályázat civil szervezetek számára

Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat

szeptember 28, 2016 in Legújabb híreink

Önkormányzatunk ez évben is csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati  Ösztöndíjpályázat 2017. évi fordulójához.

A pályázatra azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik felsőoktatási intézményben  (felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében ) teljes idejű ( nappali tagozatos ) alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőfokú, illetve felsőoktatási szakképzésben folytatják tanulmányaikat.
Lehetőség van a középiskola utolsó évfolyamos tanulói és érettségizettek számára is pályázatot benyújtani.
Az ösztöndíj időtartama 10 hónap, azaz két egymást követő tanulmányi félév (2016/2017. tanév második, illetve a 2017/2018. tanév első féléve).

Tovább… Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat

Újabb sikeres TAO pályázat

szeptember 27, 2016 in Legújabb híreink

A program legfőképpen a kosárlabda népszerűsítését, a rendszeres mozgást, a csapatjáték megszerettetését szolgálja. A kosárlabda alapjainak a megismertetése, elsajátítása, az életkori sajátosságoknak megfelelő jártasságok, képességek kialakítása a cél. A Pest Megyei Bajnokságban a mini, gyerek, junior és felnőtt csapatainkat indítjuk, az Országos Kenguru Bajnokságban a mini csapatot, a gyerek csapatot pedig az Országos Gyerek Kupa bajnokságokba nevezzük be. Folytatjuk a “dobd a kosárba” programot az 1-2. és a 3-4. osztályos gyerekekkel. Ismét indul előkészítő és óvodás csoport. Hernád Nagyközség Önkormányzata rendelkezik sportkoncepcióval, melyben a kosárlabda kiemelkedő helyen szerepel.

A program megvalósítása mindenkinek fontos községünkben, hiszen a gyerekek mellett egyre több felnőtt ismerkedik meg a játékkal. A családi játékdélutánok mellett a 2012-ben indult “kosárlabda dzsembori” megrendezésével, ami a nagy siker miatt már hagyománnyá vált, nagyon sok embert tudunk bevonni a játékba. A kosárlabda egyre nagyobb népszerűségének az egyik bizonyítéka a mérkőzések emelkedő nézőszáma! A gyerekek rendszeres sportolása nem csak a szabadidő hasznos eltöltését szolgálja, hanem egészségük megőrzésében is fontos szerepet játszik. Fejlődik közösségi szellemük, megtanulnak felelősséget vállalni magukért, társaikért, tolerálni tudják mások hibáit. A sportfejlesztési program megvalósulása töretlen, zökkenőmentes. A tevékenység az önkormányzat és a lakosság támogatását bírja. A tornaterem és a szabadtéri pálya használatát az önkormányzat továbbra is biztosítja.

TAO 2016/2017.

Támogatás jogcíme Elszámolandó összeg
Tárgyi eszköz beruházás, felújítás (előfinanszírozott ingatlan)  3.859.537 Ft
Utánpótlás-nevelés feladatainak ellátása  4.496.218 Ft
Versenyeztetés  529.620 Ft
Összesen 8.885.375 Ft

A 30%-os önrészt Hernád Nagyközség Önkormányzata biztosítja.

A továbbiak itt olvashatók >>

Pályázati felhívás civil szervezetek támogatására

március 5, 2016 in Legújabb híreink

Hernád Nagyközség  Önkormányzat Képviselő-testületének
PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA
a civil szervezetek támogatására

A pályázat célja: a civil szervezetek 2016. évi támogatása
Pályázhatnak: Hernád nagyközség  közigazgatási területén rendszeresen működő,
az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről
és támogatásáról szóló 2011.évi CLXXV. törvény hatálya alá tartozó civil szervezetek.

A teljes pályázati kiírás (pdf)

Letölthető dokumentumok: Közzétételi kérelem (pdf), Pályázati adatlap (pdf), Nyilatkozat (pdf)

Óvodapedagógust keresünk

november 6, 2015 in Legújabb híreink

Hernádi Pitypang Óvoda
a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet
Hernádi Pitypang Óvoda

óvodapedagógus

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozott idejű 2016.08.31. –ig tartó közalkalmazotti jogviszonyTovább… Óvodapedagógust keresünk

Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat

szeptember 29, 2015 in Legújabb híreink

Önkormányzatunk ez évben is csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2016. évi fordulójához.

A pályázatra azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik felsőoktatási intézményben ( felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében ) teljes idejű ( nappali tagozatos ) alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőfokú, illetve felsőoktatási szakképzésben folytatják tanulmányaikat.

Lehetőség van a középiskola utolsó évfolyamos tanulói és érettségizettek számára is pályázatot benyújtani.

Az ösztöndíj időtartama 10 hónap, azaz két egymást követő tanulmányi félév (2015/2016. tanév második, illetve a 2016/2017. tanév első féléve).

Tovább… Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat

Sikeres TAO pályázat

szeptember 17, 2015 in Legújabb híreink

A Hernád SE kosárlabda szakosztálya a 2015/2016. évadra  ismét nyert a  TAO pályázaton.

A támogatás részletezése (pdf)

Óvodapedagógust keresünk

augusztus 12, 2015 in Legújabb híreink

Hernádi Pitypang Óvoda a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet Hernádi Pitypang Óvoda óvodapedagógus

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyTovább… Óvodapedagógust keresünk

Pályázat óvodatitkári állásra

május 7, 2015 in Legújabb híreink

Hernádi Pitypang Óvoda

a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

óvodatitkár

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.Tovább… Pályázat óvodatitkári állásra