Hernád története

szíjvégek

A régészeti irodalomba településünk neve 1901-ben került be, amikor az Archaeológiai Értesítőben megjelent egy cikk dr. Éber László tollából, amely a hernádi avar temetőről szólt.

A képen látható aranyozott ezüst, préselt övveretek és szíjvégek a hernádpusztai avar temető egyik férfisírjából származnak. Préseléses technikával készített vereteikre a növényi jelképek, fegyverzetükre a keskeny íj és az egyenes kard volt a jellemző.

Mi, hernádiak, településünk történelmét 1388. augusztus 7-től tartjuk számon, mert ezen a napon említi először községünket – Hernad néven – egy oklevél, amely egy birtokper kapcsán született ítéletről íródott. Ekkor Hernád már a népes köznemesi falvak megszokott hétköznapjait élte.

Tartott ez az állapot egészen a török megszállásig, amikor is a hernádi lakosok nagyon korán megismerkedtek a “fenséges Padisah” katonáinak módszereivel. Bizony, Hernádon keresztül vezetett a törökök legnagyobb hadiútja Budára. A török megszállás alatt Hernád és a környékbeli falvak gyakorlatilag elnéptelenedtek, mert akit nem öltek meg, sürgősen más vidékre költözött a törökök adószedési módszerei elől.

A török hódoltság utáni időkről így ír Czagányi László helytörténész: ‘A XVII. század derekán Hernád üszkös romjait már benőtte a fű, a vacsiaknak sem sikerült megmaradni a kietlen tájon. 1652-ben Abdi budai defterdártól kértek a “vitéz oszmán harcosok” zargatásai ellen védelmet nyújtó útlevelet, s papjuk vezetésével Kőrösre telepedtek át.’

Azután – mintegy két évszázadon keresztül – Hernád füves pusztáit legeltetésre bérelték a környező mezővárosok (Kecskemét, Nagykőrös) tehetős polgárai, ez volt az ún. “pusztabérletek kora”.

A  19. század elején kezd ismét benépesülni a vidék, de a folyamat nagyon lassú. A futóhomok megfékezésére – amely a földterületek jelentős részét adja – számos kísérlet történik. A legjelentősebb talán a Coburgoké, akik a legsilányabb részeket fával telepítették be és ez az akáctelepítés eredményesnek is bizonyult.

Bőven akadt még azonban nádas, zsombékos, erdős, bozótos terület elég, amelyek rejtekhelyet adtak a szegénylegényeknek, köztük a “mi betyárunknak” Bogár (Szabó) Imrének is. Ő egyébként igen szomorú véget ért, hiszen alig volt 20 éves, amikor a hernádi buckák között Balla Kálmán dabasi csendbiztos kézrekerítette. 1862-ben akasztották fel. Nevét a mai napig őrzi Hernád Bogár-dűlő nevű része.

Az ezután következő 120 évet Hernád részben más községekhez csatolva, részben önállóan élte meg.

1949-ben megalakult a Kossuth TSZCS, amely 1956-ig “húzta”. A tönk szélén álló szövetkezetet az mentette meg, hogy a szőlőtermesztő szakcsoport 1958-ban “Március 15.” TSZCS-vé, 1959-ben pedig termelőszövetkezetté alakult.

1970-ben elsőként kaptak lehetőséget egy nyugati baromfifeldolgozó technológia, illetve gépsor megvásárlására, a “csirkegyárat” azonban már saját terveik és elképzeléseik alapján építették meg. A Hús-és Baromfifeldolgozó Üzem az ország legkiemelkedőbb termelőszövetkezetei közé emelte a “Március 15.” MgTsz-t.

A Hernád történetéről szóló írás Czagányi László: Elfelejtett hernádi hétköznapok c. helytörténeti munkája alapján készült. A kiscsirkés fotót Oláh Mihály készítette. Az avar kori leleteket a Nemzeti Múzeum őrzi.