Magyar Falu Program

________

 

Gördülékeny lomtalanítás

Egy hónappal ezelőtt ismét lomtalanítás volt Hernádon. Évek óta megszervezi az önkormányzat minden tavasszal, mert az illegális szemétlerakások megelőzésének ez az egyik leghatékonyabb módja, de a szabálykövető helyi lakosoknak is nagy segítséget nyújt a felgyűlt lomoktól való megszabadulásra. Ilyen alkalmakkor a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület  megszervezi a veszélyes hulladékok összegyűjtését is. Most is így történt. Több teherautónyi elektronikus és elektromos eszközt szállítottak el Hernádról.

Többen kérdezték, miért kell a lomokat a Búcsú térre kihozni? Ez szükségmegoldás. Azt hivatott megelőzni, hogy a guberálók elvigyék a házak elé kirakott lomot, kiszedjék belőle a használható részeket, a többit pedig kidobják az árokpartra. A gyűjtőpontos lomtalanítással elérjük célunkat: a hulladék a lerakóba (vagy ártalmatlanításra) kerül.

Az idei lomtalanításban is az NHSZ Dabas Kft. volt segítségünkre. Az akció során 24,5 tonna lomot szállítottak el, amely 1,3 millió forintba került az önkormányzatnak.

 

Közérdekű elérhetőségek (Egységes orvosi ügyelet, MVM, Tigáz, Daköv…)

Népszámlálás 2022

Hasznos információk

Magyarország.hu

Elektronikus ügyintézés

Panaszrendezés

A kistérség települései

Galéria

2013. március 23.