Befejeződött a hernádi ivóvizes program!

január 28, 2015 in Legfontosabb híreink

hernad3Új kúttal, hálózatbővítéssel és minőségjavító berendezéssel korszerűsödött Hernád nagyközség ivóvízellátása. A Széchenyi 2020 program keretén belül megvalósult komplex beruházást mintegy hatvannégymillió forinttal támogatta az Unió Kohéziós Alapja, valamint a Magyar Költségvetés.

Hernád azon ritka települések egyike, ahol nem a betelepülőktől, hanem az itt élők gyarapodásától növekszik a lélekszám. Ez természetesen jelentkezett a község ivóvízhasználatán is, mert nyaranta, illetve hosszú hétvégenként már nem volt elégséges a szolgáltató két kútjának a hozama, hanem a meglévő másikat is rá kellett kapcsolni a rendszerre. Ez utóbbi kút mangántartalma azonban kissé magasabb volt, ezt a fogyasztók néha érezték az ivóvíz ízén és illatán. A komfortosabb, hosszú távon megoldás érdekében Hernád Nagyközség Önkormányzata úgy döntött, hogy pályázat útján újabb ivóvízbázist létesít a település biztonságosabb ellátásáért, illetve tovább bővíti a hálózatot Csárdapuszta ivóvíz-kiszolgálása érdekében. A pályázat sikeres volt, Hernád Nagyközség Önkormányzata mintegy 38 millió forint támogatásban részesült a projekt megvalósításához, amely során elkészült az új ivóvízbázis a gerincvezetékkel, amely összeköti a kutat a szolgáltató telephelyével, Csárdapuszta ingatlanjainak telekhatárig történő bekötései, valamint a szivattyúház és a kútgépészet. A hír további része →

Dankó Pista – Az örök Ady rege

január 22, 2015 in Legfontosabb híreink

danko_plakat

Önkormányzati választás – eredmények

október 13, 2014 in Legfontosabb híreink, Önkormányzati és hivatali információk

Hernád Nagyközség Helyi Választási Bizottsága a polgármester, a helyi önkormányzati képviselők és a nemzetiségi önkormányzati képviselők 2014. évi választása eredményének megállapítása tárgyában meghozta a következő határozatokat:

 

Jegyzőkönyv a polgármester-választás eredményéről (pdf)

Jegyzőkönyv a települési önkormányzati képviselők választási eredményéről (pdf)

Jegyzőkönyv a települési nemzetiségi önkormányzati képviselők választásának eredményéről (pdf)

További eredmények olvashatók a valasztas.hu oldalon.

Itthon vagy – Magyarország, szeretlek!

szeptember 23, 2014 in Legfontosabb híreink, Legújabb híreink

Hernád ismét csatlakozott az Itthon vagy – Magyarország, szeretlek! című országos programhoz. Szeptember 27-én délután és este sok jó program várja az érdeklődőket a művelődési házban. Itt tekinthetik meg az eseményeket:

itthon_vagy

Nemzetiségi szavazókörről döntött a HVI vezetője

június 25, 2014 in Legfontosabb híreink

Az ősszel sorra kerülő önkormányzati választás alkalmával nemzetiségi önkormányzatok is létre jöhetnek azokon a településeken, ahol legalább a jogszabály által meghatározott számú, magát valamely nemzetiséghez tartozónak valló ember él. Hernádon a legutóbbi népszámlálás alkalmával 42 fő németnek, 100 fő pedig romának vallotta magát, így ezen két nemzetiség alakíthat nemzetiségi önkormányzatot.  A Helyi Választási Iroda vezetőjének határozatát, amelyet a nemzetiségi szavazókör létrehozásáról hozott, a továbbiakban olvashatják. A hír további része →

Egészséges táplálkozás gyermekkorban és minden korban

június 6, 2014 in Legfontosabb híreink

kisa_plakatJúnius 13-án Kisa Judit dietetikus lesz a művelődési ház vendége, aki az egészséges táplálkozásról tart kis kóstolóval egybekötött előadást. Az előadónak feltehetik a témával kapcsolatos kérdéseiket is. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Sóbarlangja lett a hernádi ovinak

június 4, 2014 in Legfontosabb híreink

Hernád Nagyközség Önkormányzata és a Hernádi Pitypang Óvoda szeretettel meghív minden érdeklődőt
az óvoda sóbarlangjának átadására, amelyre 2014. június 12-én (csütörtökön) 17.00 órakor kerül sor.

A sóbarlang megvalósításában részt vett Hernád Nagyközség Önkormányzata, az „Együtt a hernádi gyerekekért” Alapítvány, Schön-Bau Kft., Kovács István vállalkozó, sok-sok lelkes szülő és az óvoda munkatársai.

Házigondozót keresnek Hernádra

június 4, 2014 in Legfontosabb híreink

Az Esély Szociális Szolgálat felvételt hirdet Hernádon 1 fő házigondozó munkakör betöltésére.

Bérezés: közalkalmazotti besorolás szerint

A munkakör betöltéséhez szükséges: büntetlen előélet, gondozói ápolói végzettség

Előnyt jelent: jogosítvány, szakmai tapasztalat

Jelentkezés 2014. 06. 10.-ig szakmai önéletrajzzal, végzettségeket igazoló okiratokkal Szeibert Etelka intézményvezetőnél az alábbi telefonszámon 29/310-002 vagy e-mailben eselyhs@gmail.com illetve előzetes megbeszélés alapján személyesen Örkény Álmos vezér u. 4. szám alatt munkanapokon 8-16-óráig.

Gyereknapi kalózkodás és egyebek

május 26, 2014 in Legfontosabb híreink

gyereknap_plakat Május 31-én délután gazdag gyermeknapi programmal várják a gyerekeket és szüleiket az iskola, óvoda és a művelődési ház környékén. Jöjjenek el minél többen!

Meghívó a futsal pálya átadására

május 12, 2014 in Legfontosabb híreink

futsal

LOMTALANÍTÁS és FALUTAKARÍTÁS

május 6, 2014 in Közérdekű információk, Legfontosabb híreink

Hernád Nagyközség Önkormányzata 2014. május 17-re (szombat) gyűjtőpontos LOMTALANÍTÁST szervez a következő menetrend szerint:

Lomtalanítás: 8- 15 óráig (a lomot Búcsú téren veszik át)

Veszélyeshulladék gyűjtés: 9-12 óráig (a Búcsú téren az elektromos és elektronikai hulladékot veszik át)

Falutakarítás: 9-11 óráig, amely során illegális hulladéklerakókat számolunk fel (gyülekező a Búcsú téren 8.30-tól)

Közreműködő partnereink: Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület, NHSZ OKÖT Nonprofit Kft. és a Selector Kft.

A lomok szállításában segítséget tudunk nyújtani, ha 2014. május 13-ig kéri a 374-122-es vagy a 06304619016-os számon.

Kérjük, hogy a lomtalanítás napján ne helyezzen el lomot az utcán!

Hernád Nagyközség Önkormányzata